Vitézy Dávid és Karácsony Gergely is reagált a szavazatok újraszámlálásáról született döntésre
A jelenlegi főpolgármester és kihívója is a Facebookon osztotta meg gondolatait.
A jelenlegi főpolgármester és kihívója is a Facebookon osztotta meg gondolatait.
Vasárnap közel négy és fél millió választópolgár adta le a szavazatát az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon. Fotósaink a reggeli urnanyitástól az esti urnazárásig járták az országot, majd a hajnalba nyúló eredményzárókra is ellátogattak, hogy megörökítsék a legemlékezetesebb pillanatokat. A képeik közül válogattunk.
És mellé egy villamos ikonnal üzent, vélhetően Karácsonynak.
Politikai szerencsejátékba kezdett a Fidesz két nappal a választások előtt. Ha bejön, azzal óriásit nyernek, és komoly ütést vihetnek be Karácsony Gergelynek, de kockázatot is rejt magában akkor, ha a kormányellenes híveket a főpolgármester még fel tudja rázni a Fidesz-veszéllyel.
Az LMP társelnöke nem számít arra, hogy a kormánypárt a kampányhajrában segítene neki.
Megkavarhatja a versenyt a kormánypárt az utolsó hétre.
A kutatóintézet szerint Karácsonynak a győzelme esetén kevésbé egységes közgyűléssel kell majd együtt dolgoznia, mint 2019-től mostanáig.
Vitézy szakemberekkel vezetné a fővárost.
Fáziskéséssel, közel két héttel azután kezdett el nyilvánosan szurkolni, hogy bejelentették Szentkirályi Alexandra indulását.
Folytatódik a főpolgármester-jelöltek adok-kapok vitája. Vitézy Dávid pontokba szedve cáfolta meg Karácsony Gergely korábbi állításait.
Vitézy Dávidot és Szentkirályi Alexandrát, mint fideszes jelölteket nem tartják alkalmasnak Budapest vezetésére. Karácsony Gergelyt támogatják majd a választásokon.
Az LMP és a civil szervezetek főpolgármester-jelöltje szerint csak három érdemi ajánlat közül választhatnak a budapestiek.
Jelölttársait arra kérte a volt közlekedési államtitkár, hogy továbbá szabályos módon finanszírozzák a kampányukat, tartózkodjanak a személyeskedéstől és a lejáratástól, és ne tegyenek felelőtlen ígéreteket.
A volt főpolgármester keményen belerúgott a főpolgármesteri indulását kedden bejelentő Vitézybe.
Karácsony és az LMP szerint sem arra való a főpolgármester, hogy a kormány szócsöve legyen.
A korábbi közlekedési államtitkár még mindig nem döntött, de nem húzhatja már sokáig.
Győrfi Pál azt mondta, nem kapott felkérést.